A BALATON-KER-TÉSZ Zöldség és Gyümölcstermék Értékesítő szövetkezet 2003.02.18.-án alakult KER-TÉSZ SZÖVETKEZET néven a somogyi térség gyümölcstermelői összefogásával. Az alapító tagok jelentős része korszerű bogyós gyümölcsök termesztésével foglalkozott. Fő céljuk között szerepelt az egységes értékesítés és az árumennyiség koncentrálása.
Az előzetes elismerést a szövetkezet 2003. augusztus 13-án szerezte meg és a 37. TÉSZ –ként került bejegyzésre. Magalakulásuk óta folyamatosan bővülő taglétszámmal és növekvő árumennyiséggel működnek a Dunántúl területén. A 2004. évben sikerült a megyében működő SOMOGY- TÉSZ és a BALATON TÉSZ szövetkezetet beintegrálni a szövetkezetbe majd 2007-ben Tolna megyéből a DANUBIA FRUCT Szövetkezet csatlakozott, valamint több kisebb termelő.
2011-ben a DALMO-TÉSZ és 90 zalai termelő is csatlakozott hozzánk. Ezzel tagjaink száma 305 főre emelkedett valamint a TÉSZ–hez tartozó gyümölcstermő-terület nagysága megközelíti a 3000 hektárt.
Működésünket fióktelepes rendszerben alakítottuk ki a nagy földrajzi távolságok miatt, valamint azért, hogy a már meglévő hűtőházak továbbra is funkciójuknak megfelelően tudjanak üzemelni és továbbra is lássák el a térségek tagjainak kiszolgálását. Így a lehető legkisebb szállítási költség és szállítási veszteség nélkül kerülhet a gyümölcs, tárolásra és értékesítésre.
Telephelyeink központi szerepet töltenek be az adott térség gyümölcstermelői körében.